Ambrus Zoltán: Törpék és óriások epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az eKönyvből:
Az Alhambra-szinháznak, mióta fennáll - pedig az Alhambra-szinház már száztíz éves - legnagyobb sikere egy kis zenés némajáték volt: A maláj leány.
Ezt a némajátékot két művész adta elő: egy úr és egy hölgy, a kiket a színlap Pierrot úrnak és Pierrette kisasszonynak nevezett. Pierrot úr egy matrózt játszott benne s Pierrette kisasszony ábrázolta a színes bőrű lányt.
A némajáték tartalma az, hogy egy buta és hihetetlenül ügyetlen matróz, ravasz ostobaságból, pálinkával lerészegíti az igen kevéssé művelt szépséget s aztán üldözni kezdi. A leány részeg, de ügyes; a matróz szerelmes, de hülye és ügyetlen. Kergetőzés következik, melyben a leány minduntalan megtántorodik, tántorog, tántorog, de abban a pillanatban, mikor a matróz már-már elfogja, egy ügyes mozdulattal elmenekül üldözője elől, a ki esetlenül ront utána, minden kis akadálynak nekimegy, újra, meg újra elszalasztja a leányt és minduntalan elbukik: hasra esik, hanyatt vágódik, lezuhan hol a jobb, hol a bal oldalára, a színpad egy magaslatáról lebukfenczezik, négykézláb mászik czélja után, felfordul, megfordul, és így tovább, egészen addig, hogy csak éppen a bőréből nem fordul ki. A zene egyre szilajodik, tempója egyre gyorsul, a leány egyre jobban s már folyton-folyvást tántorog, a matróz pedig folyton-folyvást esik, bukik, dől, zuhan, előre, hátra, jobbra, balra, egy helyben, úgy hogy utoljára a két keze és a két lába folyton forog, mint a szélmalom négy szárnya. Végezetül a sárgabarna leány megszelidül, s jeléül, hogy neki is megszólalt a szíve, tánczba rántja a már-már kerékalakban forgó matrózt, a ki a felvillamozó érintésre kiegyenesedik, felvidámul, majd utánozni kezdi imádottjának tánczmozdulatait, s a némajáték a Nagy Maláj Tánczczal végződik, mely gyönyörűen stilizált, úgyszólván eszményi kifejezése egyfelül a tántorgó bájosságnak, másfelül a legmozgékonyabb, a hatványra emelt esetlenségnek.
Az Alhambra-szinháznak, mióta fennáll - pedig az Alhambra-szinház már száztíz éves - legnagyobb sikere egy kis zenés némajáték volt: A maláj leány.
Ezt a némajátékot két művész adta elő: egy úr és egy hölgy, a kiket a színlap Pierrot úrnak és Pierrette kisasszonynak nevezett. Pierrot úr egy matrózt játszott benne s Pierrette kisasszony ábrázolta a színes bőrű lányt.
A némajáték tartalma az, hogy egy buta és hihetetlenül ügyetlen matróz, ravasz ostobaságból, pálinkával lerészegíti az igen kevéssé művelt szépséget s aztán üldözni kezdi. A leány részeg, de ügyes; a matróz szerelmes, de hülye és ügyetlen. Kergetőzés következik, melyben a leány minduntalan megtántorodik, tántorog, tántorog, de abban a pillanatban, mikor a matróz már-már elfogja, egy ügyes mozdulattal elmenekül üldözője elől, a ki esetlenül ront utána, minden kis akadálynak nekimegy, újra, meg újra elszalasztja a leányt és minduntalan elbukik: hasra esik, hanyatt vágódik, lezuhan hol a jobb, hol a bal oldalára, a színpad egy magaslatáról lebukfenczezik, négykézláb mászik czélja után, felfordul, megfordul, és így tovább, egészen addig, hogy csak éppen a bőréből nem fordul ki. A zene egyre szilajodik, tempója egyre gyorsul, a leány egyre jobban s már folyton-folyvást tántorog, a matróz pedig folyton-folyvást esik, bukik, dől, zuhan, előre, hátra, jobbra, balra, egy helyben, úgy hogy utoljára a két keze és a két lába folyton forog, mint a szélmalom négy szárnya. Végezetül a sárgabarna leány megszelidül, s jeléül, hogy neki is megszólalt a szíve, tánczba rántja a már-már kerékalakban forgó matrózt, a ki a felvillamozó érintésre kiegyenesedik, felvidámul, majd utánozni kezdi imádottjának tánczmozdulatait, s a némajáték a Nagy Maláj Tánczczal végződik, mely gyönyörűen stilizált, úgyszólván eszményi kifejezése egyfelül a tántorgó bájosságnak, másfelül a legmozgékonyabb, a hatványra emelt esetlenségnek.
Hasonló termékek
